Tu bisváti asztal
Tu bisvát - a fák újéve. Széder Tu bisvát - Svát hónap 15 - a peszach széderestéjét idéző szertartás.
A Szentély pusztulása előtt a zsidók jelentős része földműveléssel foglalkozott, eleven kapcsolatban álltak a természettel. Tu bisvát jellegzetes mezőgazdasági ünnep, a szétszóratás idején vált a diaszpórában élő zsidóság számára egyik legerősebb érzelmi kapoccsá Izraellel.
A XVI. században rabbi Jichák Luria Askenázi vezette kabbalista csoport alakította ki a Széder Tu bisvát szertartást. A család összegyűlt, négy pohár bort ittak és tanultak az írott és a szóbeli Tórából. Évszakok közti átmenetet szimbolizál a borivás, különböző színárnyalatú borok pedig a nap sugarainak erősségét jelképezik.
Rabbi Chaim Vital szerint a különböző színű gyümölcsök három különböző világot szimbolizálnak. Legalacsonyabb szintű a hétköznapi cselekedetek világa, ahol legkönnyebb hibázni, ezért azok a gyümölcsök jelképezik, melyeknek erős védőrétegre, héjra van szükségük. A második, az alkotás világát azon gyümölcsök jelképezik, melyeknek külső része ehető, és magját el kell dobni. Harmadik, legmagasabb szintű világ a teremtés világa, amit a teljes egészében fogyasztható gyümölcsök testesítenek meg.
Tu bisvát népünk újjáéledt kapcsolatát szimbolizálja őseink földjével.
A világ nagyrészén még tél van ilyenkor, Izraelben azonban már kibújtak a mezőkön a zsenge hajtások, a tavasz első hirnökeit ünnepli Tu bisvat. Tradicionálisan ezen a napon facsemetéket ültetnek az azévben született csecsemők nevében. A fiúk cédrusfát, a lányok ciprusfát kapnak. Amikor ezek a gyermekek felnőnek, házasságkötéskor ezen fákról vágott lombok fogják diszíteni az esküvői hüpét. A zsidó tradició különleges helyet biztosít a fáknak, amelyre asszociál a születéssel, és a házassággal. Hiszen Tóránkat is úgy nevezzük, Az Élet Fája. A Jewish National Fund erdősitési programja, jellegzetesen ezen a napon kezdi el évente a csemeték ültetését.
A széderen gyümölccsel, borral, virágokkal, gyertyával megrakott, ünnepi abrosszal terített asztalhoz ülünk. Kóstoljunk minél több, de legalább 7 féle Izraelben termő gyümölcsöt - lehet datolya, mogyoró, narancs, banán, gránátalma, szentjánoskenyér, füge, olajbogyó, narancs, dió, mandula, alma, szőlő.
A hagyomány szerint a fák maguk is összeölelkeznek ilyenkor, s aki látja őket ölelkezni, annak kívánsága teljesül.

(A fotót leányom készítette tavalyi Tu bisváti asztalunkról, nevezzük …hm…művészinek :)